
Az Erzsébet telep központjában foglal helyet az immár jeles múltú Eskü tér. A II. Világháború előtti időktől a település futball pályája volt az ötvenes évek derekáig.
A hatvanas évek elejétől néhány éven át keddenként a piacnak adott helyet, ezért még jóval később is keddi piactérként emlegették az emberek. A piac elsorvadása után hosszú évekig különösebb szerepet nem töltött be, egyedül az Erzsébet utcai iskola diákjai tartották itt jó idő esetén a testnevelés órákat.
A teret déli oldalról határoló Nefelejcs utca aszfaltozásakor a gyalulásból felhalmozódott földet a téren gyűjtötték össze ideiglenes jelleggel, de egy leleményes egyén kapott az alkalmon és a földhányást egy tolólapos géppel szánkózó dombbá alakítatta. A domb a mai napig is egész évben idecsalja a télen szánkózni, nyáron a kerékpárral ügyeskedni vágyó gyerekeket. Hozzávetőleg ebben az időben kelt életre az azóta legendás hírűvé vált Eskü téri közösség éveken át virágzó rendezvénysorozata.

Aradi Vértanúk Emlékműve
A 13+1 fős, alulról szerveződött sport- és szabadidős programokat szervező baráti kör nemes célokat tűzött maga elé és nagy érdeklődésre igényt tartó programokkal állt elő. Az összefogás eredménye képpen hamarosan komoly infrastrukturális fejlődésen ment át a tér. Közvilágítás került a térre a szabadtéri színpad és az időközben létrehozott aszfaltozott sportpálya megvilágítására, labdafogó kerítés épült a pálya köré, vízhálózat született a nagyszabású rendezvények vízigények kielégítésére. Ez által adva volt a lehetőség nagy érdeklődésre számot tartó, nagy létszámú események lebonyolítására, mint például a március 15-i vers- és prózamondó verseny és ünnepség, majális, Szent István napi kenyérszentelés, emlékezés az aradi vértanúkra. A domb déli oldalán kialakított kegyeleti helyen létrehozott emlékmű elkészülésének első szakaszában a 4 méter magas kopjafát állították fel. A helyi tanács erkölcsi és némi anyagi támogatást nyújtott a közösség számára.

Aradi Vértanúk Emlékműve
Évről-évre ismétlődtek és gazdagodtak a színes rendezvények. Szinte egész évben pezsgett itt az élet. Végül a nagy érdeklődésre való tekintettel a település központi rendezvényei is a téren kerültek megrendezésre. A térnek azonban még mindig nem volt neve. Ezért a kis közösség a tanács utólagos hozzájárulásával a történelemkönyvekben nem említett magyar vezérről, Esküről nevezte el. Néhány sikeres év után a történelem kereke fordult, és ez a fordulás más szemléletet hozott. Néhány év elteltével azonban újra megmozdult valami: az aradi vértanúk tiszteletére emelt emlékmű létrehozásának második üteme is megvalósult. Új lendülettel, elemi erővel indult meg a munka, melyhez komoly anyagi támogatás is járult, és 1999. október 6-án korhű történelmi játék kíséretében felavatásra került az új, több mint 3 méter szélességű tabló, melyen az Aradon kivégzett 13 magyar honvédtábornok, és Batthyány Lajos fából faragott dombormű portréja található, némán hirdetve a magyarság szabadságvágyát és hazaszeretetét.
Gyömrő lakópark Kft - Kiss-Bau 2000 Kft közös projektje:
Gyömrő Liget lakópark - 100 %-os készenlét....
Nézze meg a képeinket a Társasházakról...
Kiss - Bau 2000 Kft. Kérését, véleményét küldje meg nekünk e-mailen,
s mi a legrövidebb időn belül válaszolunk. Értékesítők:
Furián Ferenc Tel: (70) 450-3004
Botos Krisztina Tel: (70) 450-3023 Üdvözlettel: Kiss Zoltán Cégtulajdonos
További projektjeink:
![]() Gyömrő liget lakópark 4 lakásos társasházi lakások |
![]() Telki lakópark Exkluzív társasházak, 3 ütem Telki szívében. |
![]() Cegléd társasház 28 lakásos társasházi lakások eladók. |
![]() Érd társasház 20 lakásos társasház, eladó Érdi lakások |