
Első épülete a faluban az Artézi kút mögötti mai óvoda mellett lévő épület volt. irodája a községháza egyik helyisége lett. Amint kiépült a telepi rész, a megnövekedett feladatokhoz már szűk volt az addigi helyiség. A telep közepén rendelkezésre állt kellő térség és lehetőség volt egy megfelelő, kifejezetten Főszolgabírói Hivatal célra tervezett impozáns épület elhelyezésére.
Tervezője szintén Imrényi Imre budapesti építészmérnök volt. Kivitelezője Juhász Pál neves helybeli építési vállalkozó, aki nagyon sok házat,iskolát, egyesületi épületet készített.

Főszolgabírói Hivatal
Ettől kezdve előbb átmenetileg vegyes volt az épület felhasználása, később gimnázium működött négy évig. Ennek megszűnése után általános iskola lett az épület, és a közelében épült fel a központi iskola, a mai Weöres Sándor Általános Iskola és Művészeti Iskola néhány tanterme található az épületben, illetve itt működik az iskolafogászat is.
Az épület homlokzatát nem régiben teljesen felújították, és szinte régi pompájának örvend napjainkban.
Az épület falán található egy márványtábla, mely a Gyömrői Járás területén 1945. tavaszán történt politikai gyilkosságok áldozatainak állít emléket.
Gyömrő lakópark Kft - Kiss-Bau 2000 Kft közös projektje:
Gyömrő Liget lakópark - 100 %-os készenlét....
Nézze meg a képeinket a Társasházakról...
Kiss - Bau 2000 Kft. Kérését, véleményét küldje meg nekünk e-mailen,
s mi a legrövidebb időn belül válaszolunk. Értékesítők:
Furián Ferenc Tel: (70) 450-3004
Botos Krisztina Tel: (70) 450-3023 Üdvözlettel: Kiss Zoltán Cégtulajdonos
További projektjeink:
![]() Gyömrő liget lakópark 4 lakásos társasházi lakások |
![]() Telki lakópark Exkluzív társasházak, 3 ütem Telki szívében. |
![]() Cegléd társasház 28 lakásos társasházi lakások eladók. |
![]() Érd társasház 20 lakásos társasház, eladó Érdi lakások |